5 tipp a megfelelő látványkandalló kiválasztásához
2016. november 30. írta: Otthonépítés

5 tipp a megfelelő látványkandalló kiválasztásához

kandallo-latvany.jpgA tűz mindig is elvarázsolta az embert.

Ma már a melegítésen túl gyakran esztétikai okok miatt döntünk a csodás lángnyelvek mellett, melyek azonnal otthonossá varázsolják bármely helyiséget. Sokan álmodoznak kandalló előtt töltött estékről, de sajnos gyakran az ingatlan jellege ezt nem engedi meg.

Lemondani azonban semmiképpen nem kell a tűz látványáról és az általa jelentett hangulatról, hiszen ma már elérhető áron beszerezhetőek a látványkandallók, amelyek bioetanollal működnek és többféle kivitelezésben is elérhetőek.

Mivel a választék igen széles, így megkönnyíthetjük a vásárlást, ha néhány szempontot figyelembe veszünk, és ez alapján tesszük le a voksot egyik vagy másik biokandalló mellett.

latvany-kandallo.JPG

  1. Nem mindegy a helyiség mérete

Elsőként azt érdemes mérlegelni, hogy milyen méretekkel rendelkezik az a helyiség, ahová szeretnénk beszerelni, illetve elhelyezni leendő kedvencünket. Mindegy, hogy szabadon álló típusra, falra akaszthatóra vagy beépíthetőre esik a választás, a méret kapcsán megéri szem előtt tartani a helyiség méretét. Gyakorlatilag bármilyen méret biztonságosan használható, de egy nagyobb helyiségben a méretes látványkandalló mutat igazán jól, míg a kisebb helyiségekben az asztala állítható, akár egészen kicsi típus is ideális lehet.

  1. Ha fontos a mobilitás

Abban az esetben, ha szeretnénk a látványkandallót időnként áthelyezni, vagy egyszerűen az asztalra tenni, hogy mindig szem előtt legyen, akkor a szabadon álló típusok bizonyulnak a legjobb választásnak. Ezek kicsomagolás után azonnal beüzemelhetőek, semmilyen be-, illetve felszerelésre nincsen szükség hozzájuk. Vannak közöttük asztalra állíthatóak, padlóra helyezhetőek, és természetesen a modern, valamint a klasszikus stílus kedvelői egyaránt megtalálhatják közöttük új kedvencüket.

  1. Falra akasztható fajták a helytakarékosság érdekében

Ha nem szeretnénk, hogy külön helyet foglaljon a látványkandalló, akkor a falra szerelhető változatok között érdemes keresgélni. Ezek tulajdonképpen négy csavarral a falra rögzíthetőek, és máris használhatóak. Bármilyen magasságban jól mutatnak, és hangulatos fényt varázsolnak a helyiségbe.

  1. Beépíthető kandallók az eredeti helyettesítésére

Az eredetihez hasonló megoldás születhet akkor, ha a beépíthető biokandallót választunk. Ez akár tűzálló gipszkartonból vagy kőből kiépített kandallóba is helyezhető, de akár az ingatlanhoz tartozó eredeti kandalló üregébe is tehető. Bármilyen falüregben is elhelyezhető ez a típus, ráadásul egészen egyedi megoldások is születhetnek ilyen módon.

  1. Ne feledkezzünk meg a kiegészítőkről sem!

A bioetanollal működő látványkandallók utántöltéséhez, begyújtásához vagy dekorálásához számos kiegészítő közül válogathatunk. Ezek jó szolgálatot tehetnek, és még látványosabbá varázsolják az elkészült kandallót. Műanyag tölcsér segítségével praktikusan utántölthető a tartály, a megfelelő gázgyújtókkal pedig biztonságosan begyújtható az. A többféle színben elérhető dekorációs kövek és dekorfák a természetesség érzetét keltik.

Az otthon melege nem csak azon múlik, hogy milyen hőfok fogad bennünket a lakásba lépve, hanem bizony a lakberendezési stílus és a kiegészítők is fontos szerepet játszanak ebben.

A természet egyes elemeinek lakásba csempészésével azonnal otthon érezhetjük magunkat és persze vendégeink is szívesen lépnek majd be hozzánk. A látványkandallók nappaliba éppen úgy remek választásnak bizonyulnak, mint például hálószobába, s segítségükkel egészen különleges hatást érhetünk el. Az árak ma már bárki számára elérhetőek, megéri kihasználni az eszköz kínálta lehetőségeket.

süti beállítások módosítása